Japán lepárlók

YOICHI (HOKKAIDO)

Alapítva: 1934 Tulajdonos: Nikka

 

Hokkaido szigetének egyetlen lepárlóját az a Taketsuru Masataka alapította, aki korábban a Suntory által életre hívott Yamazaki felépítésében és piaci sikereiben is tevékeny részt vállalt.

A szakékészítő családból származó Taketsuru a whisky őshazájában végezte egyetemi tanulmányait, majd – többek között a Longmorn  lepárlóban töltött évek során – a whisky-gyártásba is belekóstolt. Miután pedig egykori szállásadója lányát is feleségül vette, immáron együtt tértek vissza Japánba, hogy ott a gyakorlatba is átültesse Skóciában szerzett tapasztalatait. Hazatérését követően előbb a Suntory alapítása és piaci bevezetése körül bábáskodott, de később – főként a hagyománytisztelettől vezérelve – megalapította Nikka nevû saját cégét, majd felépítette a Yoichi lepárlót, melyet azóta is Japán legszebb főzdéjeként emlegetnek.

 

A Hokkaido hihetetlenül hosszú partvidékének egyik nyugati csücskében, Sapporótól nem messze álló főzde minden ízében Skóciát idézi, és ez nem csak a lepárlóra és környékére, de a benne készülő italokra is igaz. A Yoichi párlatai a legjobb islay maltok jegyeit viselik magukon, ami legfőképpen a tenger közelségének, no meg a skót partvidékhez igencsak hasonló, bár annál valamivel szélsőségesebb időjárásnak köszönhető. A lepárló lelke a négy széntüzelésû cefreüst, melynek tartalmát három gőzfûtésû párlatüst dolgozza fel. Japánban csak itt használnak széntüzelésû edényeket, és miután ilyen már Skóciában sem működik, nyugodtan mondhatjuk, hogy a Yoichi még az őshaza lepárlóinál is jobban őrzi a hagyományokat.

 

Yoichi látogatóközpontja is tartogat egy igazi különlegességet az arra utazónak: a vendégeknek ugyanis évente néhány alkalommal lehetőségük nyílik egy pár napos kurzus során kitanulni a whisky készítés fortélyait, és a szemeszter végén mindenki el is készítheti a maga párlatát, hogy aztán 10 esztendővel később maga is megkapjon belőle egy üveggel.

 

A Nikka cég az amerikai bourbon-hordók mellett a japánban készült tölgyfa hordókra esküszik, és általában ezek első töltéséből kerülnek ki a cég méltán híres single malt különlegességei is. A Yoichi lepárlóból kikerülő italok a Japánban készülő párlatok legkeményebbjei, az aranyló színekben tündöklő külső mögött krémesen füstös, száraz és tőzeges ízek bújnak meg. 2001-ben a Whisky Magazine a legjobbak közül is a legjobbnak választotta meg a Yoichi Single Malt 10 éves változatát.

Alapítva: 1934 
Tulajdonos: Nikka